Itt van a kötött ruha ideje!

Kötött ruha
Kötött ruha

Idén az ősz igen hirtelen köszöntött be. Egyik délután még napfürdőztünk, és másnap reggel már azt se tudtuk, mit kapjunk magunkra, hogy meg ne fázzunk. Most már muszáj lesz elővenni a vastag holmikat, a pulóvereket, átmeneti kabátokat és a nagy kedvencünket, a kötött ruha különböző változatait is.

Ebben a borús időben csak ezek a jó kis rucik jelentenek vigaszt, hogy az egész nyáron porosodó divatos kötött ruha végre használatba kerülhet, és megmutathatjuk a világnak, hogy milyen praktikus és egyben trendi darabról van szó. Hiszen ez az egyik legsokoldalúbb ruhadarabunk, viselhetjük harisnyával, leggingsszel, sőt egy szűkebb farmerrel is jól mutathat.

Húzhatunk melléje nyugodtan félcipőt, ugyanakkor a fázósabbak már a hosszú szárú csizmát is előkereshetik a szekrény rejtekéből. Igazán vagány összeállítás lehet a kötött ruha-bakancs kombináció is, de ezt viselni is tudni kell, így aki kényelmetlenül érezné magát a figyelő szemek kereszttüzében, az inkább maradjon a klasszikusabb vonalnál. Ugyanis a kötött ruha segítségével nagyon elegáns szettek is összeválogathatók, így mindenki megtalálhatja a saját stílusának megfelelőt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás