Az öntözőrendszer tervezése számítógéppel is történhet
Egy szép kert csodálatos látvány, de tennünk is kell érte! A szokásos tennivalók között, első helyen szerepel a kert öntözése. Ez nem elhanyagolható feladat, nagyobb kerteknél a ráfordított idő nem kevés. A kézi locsolásnál jobb megoldás az automatikus öntözés. A már elkészült kertbe is lehet öntözőrendszert telepíteni, bár a nagyobb földmunkák miatt egyszerűbb, ha ezt a kert végleges kialakítása előtt tesszük meg. Az öntözőrendszer megtervezése nem megoldhatatlan feladat, mégis célszerűbb szakemberre bízni. A másik lehetőség az önálló számítógépes tervezés. Ma már több gyártó elérhetővé tesz a honlapján egy olyan szoftvert, ami egy adott kert tervrajza alapján elvégzi a komplett tervezést. A program az elemekből építi fel a teljes rendszert: a csövek fixen a föld alatt helyezkednek el és a szórófejek is csak az öntözés idejére emelkednek fel, majd a művelet végén újra elrejtőznek a föld alá. A kezdő felhasználónak sem kell félnie a feladattól. A minta kertek közül választva egy szerkeszthető felületet kapunk, amit a tetszésünknek megfelelően átalakíthatunk. Elhelyezzük a házunkat a méretarányos rajzon és a választható rajzelemeket is feltesszük a felületre. Nincs szükség mérnöki tudásra a szoftver használatához, mert a felület amellyel dolgozhatunk, kimondottan felhasználóbarát. Ha sikerült minden elemet a helyére tenni, a program a csőhálózatot is hozzátervezi és mellette bevásárló listát nyomtat. Már csak annyi a feladat, hogy megvásároljuk a szükséges anyagokat és megépítsük az öntözőrendszert.