Egyre gyakrabban használt a jóga kerék

A modern tudomány és a fejlett sportmódszertannak hála, már nem csupán a saját testünkkel tudunk dolgozni, amikor edzésekről van szó. A különféle gyakorlatok kivitelezéséhez sok segítséget vehetünk igénybe, különféle eszközökön keresztül. Csupán annyi a dolgunk, hogy megtanuljuk ezeket okosan felhasználni. A jóga kerék például a nyújtások elvégzésében lehet valódi edzőpartnerünk.

A bevetésével olyan szabályos tartások végezhetőek el, amelyek hiányában nem biztos, hogy megfelelően sikerülnének. A felépítése nagyon egyszerű, mondhatni a megnevezése mindent elárul róla. A jóga kerék ugyanis valóban úgy néz ki, mint egy rusztikus megjelenésű tárcsa, aminek a külső felülete egyedi felépítést kapott. Ezen történik a támaszkodás.

A kiálló bordák remekül tudják serkenteni a szövetek vérkeringését, ezzel együtt pedig azok fejlődését, erősödését. A jóga kerék anyagát tekintve, EVA+PVC komponensekből tevődik össze. Terhelhetősége általában meghaladja a 100 kilogrammot, így nem kell félnünk az amortizációjától, az esetleges terhelés hatására, amit a súlyunk ráengedése jelent.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás