Kertfenntartás

 

 

 

Nem elég a kertet megépíteni, a füvet felnevelni, a virágokat, fákat elültetni, a sziklakertet kialakítani, a kerti utakat, szegélyeket lerakni.

A kert gondozást igényel. A kertfenntartás a hosszú életű kert titka. Attól a pillanattól kezdve, hogy a kész kertet átadtuk tulajdonosának szükséges a minden évszaknak megfelelő kertfenntartás. Különben az egész fáradságos és árban sem olcsó munka kárba vész.

A kert nem más, mint élő növények családja, akik az évszaknak megfelelően nőnek, túlburjánzanak, majd elszáradnak, a gyomok, gazok szinte mindenhol megtalálják azt az apró rést, ahol kibújhatnak, hogy elcsúfítsák a kertépítés szépségét. A fák lombjai ősszel lehullnak, amit el kell takarítani, tavasszal rügypattanás előtt pedig ahhoz, hogy koronát tudjunk kialakítani metszésre van szükségük. A gyepszőnyeget évente szellőztetni kell, ahhoz, hogy éveken át élvezhessük a tökéletes zöld pázsitunkat.

Egyszóval a kert velünk együtt él, ahogyan önmagunkat is gondozni kell, úgy a kertfenntartásra is szükség van, különben a természet csodája hamar elröppen. Nem utolsó sorban az elhanyagolt kertet sokkal fáradságosabb rendbe tenni, magasabb költséggel jár, mint folyamatosan gondozni.

A kertfenntartást minden általunk épített kertben el tudjuk végezni, amennyiben a tulajdonos nem ér rá, nincs vonzalma a növényekkel való foglalkozáshoz, csak a látványban szeret gyönyörködni.

Mindez nem szégyen. Hisz ahogyan a kertépítéshez is szakértelem kell, úgy a kertfenntartás bizonyos lépéseihez is elengedhetetlen a kertészeti ismeret. A kertfenntartás, kertgondozás nem csak abból áll, hogy nyírjuk a füvet és összeszedjük a lehullott leveleket. A kertfenntartás ennél sokkal több.

Minden évszaknak meg vannak a maga kertfenntartási munkálatai.

Cégünk e téren 25 éves szakmai múlttal rendelkezik, így az év bármelyik évszakában szakértelemmel nyúl a kerthez.

Foglaljuk össze milyen kertfenntartási munkákat bízhat ránk tavasztól-őszig:

–          metszés – gyümölcsfák, örökzöldek, cserjék, rózsák, szőlők metszése, precíz átgondolt, szakszerű kertfenntartási munkafolyamat.

–          növényvédelem – nem elég csak elültetni őket, folyamatosan védeni kell a bogarak, kártevők ellen, amit kizárólag bio alapú permetszerekkel végzünk.

–          fűkaszálás, bozótirtás – akár ipari területeken, használaton kívüli kertben is elvégezzük.

–          téli kertek, szobanövények ápolása – nem csak kint a kertben, hanem a lakásban élő növények szakszerű ápolását és gondozását is elvégezzük.

–          pázsitgondozás – a gyep tápanyag utánpótlása, gyepszőnyeg szellőztetése, nyírása, mindezek a gyep élettartamát is megnövelik.

A kertfenntartás nagy munkálatai azonban tél végén jelentkeznek, mikor a tavasz már csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. Érdemes a cserjék, a fák metszésével és lemosó permetezésével kezdeni. Majd a kora tavaszi kertfenntartási munkálatok alkalmával a gyepszőnyeg szellőztetése, szükség esetén gyomirtása, az egész kert tápanyag utánpótlása következik. A kerti tó takarítása, felkészítése, valamint az öntözőrendszer újbóli beüzemelése elengedhetetlen kertfenntartási lépés.

Ha kertfenntartásról, parkgondozásról van szó, cégünk tapasztalatból fakadó megoldásai verhetetlenek.

Keressen bennünket bizalommal.

 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás