A hivatali vesztegetés meghatározása érthetően

Hivatali vesztegetés

Létezhet olyan bűncselekmény, amivel szemben a közvélemény elnéző? Ha valaki bármekkora összeget is felajánl azért, hogy kedvezőbb eljárásban részesüljön, akkor a hivatali vesztegetés bűncselekményét követi el. Lehet ez közlekedési kihágás, vagy gazdasági előny megszerzése, a törvény szerint aki hivatalos személyt bármilyen előnnyel befolyásolni igyekszik, az bűncselekményt követ el.

Ezt nem befolyásolja sem az összeg nagysága, sem az, hogy a felkínált összeget elfogadták-e. Jogi értelemben az is hivatali vesztegetés, ha a felkínált összeg csekély, vagy a felkínált összeget a másik fél el sem fogadta. A Vidákovics Ügyvédi Iroda honlapján bárki számára érthető módon tájékozódhat az egyes bűncselekmények fogalmáról, büntetési tételeiről.

Ha Önt vagy egy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolják, akkor még az eljárás elején beszélje meg a védekezését egy védőügyvéddel. Ez általánosságban, és nem csak a vesztegetés kapcsán is kijelenthető. Ha már megvádolták, akkor igyekezzen a legjobb módon védekezni, még akkor is, ha hisz az ártatlanságában, vagy a bizonyítékok hiányában. Egy tapasztalt ügyvéd csak akkor javasolja, hogy ismerje be a bűnösségét, ha a bizonyítékok ismeretében ő is úgy látja, hogy ez a legkedvezőbb.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás