A függöny kiválasztását nem szabad elhamarkodni

Mi az, ami egyértelműen meghatározza a lakás, illetve a szoba hangulatát? A függöny, hiszen nemcsak a fényt ereszti át, hanem a színe harmóniát képes teremteni a berendezéssel vagy teljesen felbonthatja azt. Továbbá, még valamilyen szinten meg is szűri az ablakon beáramló fényt, ami ennek hatására a függöny színeiben fog pompázni.
Ez az árnyalat pedig beborítja az egész szobát, így nagyon fontos, hogy jól válasszunk és mérlegeljünk, mielőtt döntenénk valami mellett. Fontos különbséget tenni a fényáteresztő és a sötétítő függöny között, mert különböző szerepet tölt be mindegyik, ezért egymás helyett nem alkalmazhatóak. A fényáteresztő függöny leginkább dekorációs elem, míg a sötétítő változatnak funkcionális szerepe is van.
A sötétítő függöny leginkább éjszaka használatos, hogy kizárjuk a beszűrődő fénysugarakat és esetleg a nappali szieszta során. Azonban, a nap nagy részébe a berendezés részét képezi, így itt is lényeges, hogy mit helyezünk fel az ablak köré. Azon helyiségekben, ahol rendszeresen vagy csak néha szükséges a sötétség, célszerű mindkét típusból választani.