A fogciszta tünetei gondot sugallnak

Fogászat XI. kerület

A felelősségteljes személyek számára teljesen furcsának bizonyul az, hogy valaki fél a fogorvostól. Az Etele Dental fogászat XI. kerület kiváló szakemberei arra bíztatnak mindenkit, hogy igenis végezzék el a hathavonta javasolt szűrővizsgálatokat, hiszen a komolyabb gondok csakis így kerülhetők el, továbbá ekkor még nagyobb az esély a fájdalommentességre.

A főváros délkeleti szegletében megtalálható fogorvosi rendelő teljes körű szolgáltatást végez: elsősorban esztétikai fogászattal, fogszabályozással, fogpótlással és szájsebészettel foglalkoznak. A fogászat XI. kerület kelenföldi munkaköre gyermekpácienseket is fogad.

Mielőtt valaki igényt tartana az elismert ellátásra, érdemes utánanéznie a www.fogászat11kerület.hu weboldalon a terápiák fajtáinak, illetőleg ezek árait is szemügyre veheti. Abban az esetben, ha időpontot szeretne kérni, akkor érdemes mindenekelőtt az említett honlapon a kapcsolat menüpont alatt megadnia a telefonszámot, a rendelő pedig vissza fogja hívni az illetőt rövid időn belül, a dátum egyeztetés céljából.

Egyes esetekben szimplább beavatkozásokon kívül, sajnos, komolyabbakra is sor kerül. A fogciszta tünetei közé a nyomást és az erős fájdalmat szokták sorolni. Ez utóbbi azonban már előrehaladott kór esetén üti fel a fejét. A fogciszta tulajdonképpen jóindulatú daganatként is tekinthető, amit mihamarabb el kell tüntetni. A szóvá tett szimptómák észlelése után érdemes minél előbb röntgenfelvételt készíttetni, amely rögtön kimutatja, hogy a fogciszta tünetei vagy más rendellenességek állnak fenn.

Nem szükséges pánikolni, hiszen a szájsebészek tudják a dolgukat, és a lehető leggyorsabban igyekeznek megszabadítani az illetőt a cisztától. Ennek a kiküszöbölése foggyökércsúcs-rezekcióval történik, azonban abban az esetben, ha a páciens sokáig halogatta a gondok megoldását, nagy az esélye annak, hogy az érintett fogat is ki kell húzni. Éppen ezért érdemes sűrűn és gyorsan időpontot kérni, hiszen így nem garantált a kemény szerv eltávolítása, csakis a daganattól való megválás.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás