Az inzulin index táblázat segítségére lehet

Inzulin index táblázat

A cukorbetegek, a dietetikusok és a fogyni vágyók körében maga a kifejezés nem ismeretlen. Az inzulin index táblázat pontjai ha alacsonyak, akkor az a súlyvesztés szempontjából fantasztikus, ha pedig magasak, akkor az egyáltalán nem jó. Az emésztési folyamatokkal a szervezet a tápanyagokat glükózra, vagyis szőlőcukorra bontja, amit a vér sejtjeibe visz, ezzel energiát nyernek az izmok.

A kimutatásban az élelmiszerek 0-tól 100-ig vannak jelölve aszerint, hogy milyen gyorsan emelkedik a vércukorszint. Az inzulin index táblázat élelmiszerei minél nagyobb glikémiás tulajdonsággal rendelkeznek, annál jobban megemelik a vércukorszintet, erre pedig a szervezet inzulintermeléssel válaszol, hogy tudja irányítani azt. Nagyon sok tényezőtől függ, ami csakis vizsgálatokkal határozható meg.

Az inzulin index táblázat feltüntetett táplálékai hosszabban szívódnak fel, több órán át teltségérzetet mutatnak, sőt, még nem is hizlalnak. A lassú felszívódású szénhidrát biztosítja a kiegyensúlyozott vércukorszintet. Ennek köszönhetően, a szervezetben nem lesznek magas értékek. A közérzetet nagyban javítja a helyes táplálkozás és persze a mozgás sem elhanyagolandó dolog.

Mindennap fogyasszon magasabb rosttartalmú ételeket, friss zöldségeket, valamint sovány húsokat! A lassú felszívódású szénhidrát az energiapótlás egyik legjobb eszköze. Az egész családnak elengedhetetlenül fontos, főleg a gyerekek fejlődésében van hatalmas szerepe. A lassú felszívódású szénhidrát csoportjába sorolhatóak többek között a teljes kiőrlésű gabonák, gabonalisztek, gluténmentes magok, zöldségek, olajos magvak.

Napi 5-6 étkezés javasolt az egészséges emésztés érdekében. Amennyiben szeretne néhány kilótól megszabadulni, akkor Önnek ez a megoldás mindenképp a segítségére lesz. Ne szalassza el az adott alkalmat, ugyanis megéri kipróbálni, mivel egészségmegőrző hatása van. Arra ügyeljen, hogy a napi mennyiséget ne egyszerre vigye be a szervezetébe, hanem ossza el egész napra úgy, hogy minden étkezésébe iktasson be belőle.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás